Hali Srácok!
A mai nap borzasztó volt. Pablo egy olyan szerinte csodás ötlettel állt elő, amivel garantáltan háborút fog kirobbantani. Na jó, még mielőtt felvezetném ezt a bámulatos tervet, előtte ugorjunk csak egy kicsit vissza oda, mikor a tarantula királynő gyümölcslevet öntött Maxi gépére, amire válaszul megajándékoztam őt egy másikkal, ami szépen a haján landolt. Ez pedig megadta a kezdő löketet, egy alapos hajcibálásra. Szó szerint az egész nagyterem tőlünk zengett. León és Diego igyekezett lefogni minket, nem sok sikerrel.
- Esküszöm kinyírlak, te olasz liba!
- Nem, ha előbb én téged, tarantula királynő! - Diego olyan erősen szorított, hogy képtelen voltam Ludmila után nyúlni, pedig szívesen folytattam volna az előbbi tevékenységemet. Valahogy muszáj volt levezessem a felgyülemlett feszültségemet és ennél jobb az eszembe se juthatott volna. Különben is, megérdemelte amit kapott, amiért szemétkedett a barátaimmal.
- Mégis mi a fene folyik itt? - hallottuk meg Gregorio hangját, mire mind lemerevedtünk.
- Tanár úr, nézze meg mit csináltak ezek a félkegyelműek! - hisztizett Ludmila és a hajára mutogatott.
- Ez nem igaz! Hiszen te kezdted azzal, hogy tönkre tetted Maxi laptopját! - próbáltam védeni magamat. Igazából fogadni mertem volna, hogy Gregorio Ludmiláék pártját fogja majd, elvégre ők ketten nagyon sokban hasonlítanak, azzal a szőke démonnal.
- Nem érdekel ki kezdte! Egyikőjük sem engedheti meg magának az ilyen viselkedést! Ez egyszer elnézem, de ha még egy ilyen előfordul, garantálom mindenki repül innen! Most pedig tűnés! - végül mindenki pufogva elment, de Gregorio még visszaszólt. - Francesca, maga itt marad! - remek, nekem annyi az tuti. Próbáltam felkészülni arra, ami rám fog várni.
- Mennyi időm maradt elbúcsúzni a többiektől?
- Mégis miről beszélsz?
- Hiszen ki akar rúgni nem? Máskülönben miért hívott volna vissza?
- Nézd, én kedvellek téged épp ezért adok egy tanácsot. Ne légy olyan, mint Ludmila!
- Hiszen én nem is vagyok olyan! - ezt kikérem magamnak. Semmiben sem hasonlítok arra a tarantulára.
- Az előbbi viselkedésed nem ezt tanúsítja. A fiam miatt prioritást élvezel nálam, de nem akarom, hogy ez a jelenet még egyszer megtörténne, világos?
- Igen, persze. Akkor elmehetek?
- Csak még valami. Nagyon jól ismerem Ludmilát, szóval azt ajánlom ne kerülj az útjába, mert ő bárkin átgázol, akin csak akar! - erre már inkább nem válaszoltam és inkább én is elhagytam a nagytermet. Tudom, hogy valahol igaza van, mégse hagyhatom, hogy örökké szemétkedjen velünk. A srácok már kint vártak engem.
- Mit akart az apám? - karolt át Diego.
- Semmi különöset, ne aggódj. Csak azt kérte, ne viselkedjek így többet. Ne aggódj, semmi komoly nem történt!
- Biztos?
- Nem bízol bennem?
- Srácok, nem akarunk beleszólni, de mi is itt vagyunk! - mutatott Cami magára és Maxira, mire abbahagytuk a beszélgetést.
- Na jó Diego, elrabolhatjuk egy kicsit Frant? Szükségünk lenne rá!
- Persze, nekem úgyis beszélnem kell még az apámmal! - nyomott egy puszit a homlokomra és visszament a nagyterembe. Reméltem, hogy nem fognak megint veszekedni, mert olyankor Diego mindig feszült lesz.
- Nahát, hogy Diego milyen édes. Nekem mikor lesz ilyen pasim? - sóhajtott Camila, mire elmosolyodtam.
- Hát, talán mégis akadhat valaki! - Maxira néztem, mire Cami szemei majd kiestek a helyéről.
- Hogy ő? Nem, nem és nem! Mi ketten már pólyás korunk óta barátok vagyunk, igaz Maxi?
- Persze, nem is értem miért én jutottam először az eszedbe Francesca? - végül annyiban hagytuk a dolgot. Bár én nem bántam volna, ha ők ketten összejönnek, hiszen szerintem nagyon is passzolnak egymáshoz. Mielőtt hazamentünk volna, még beszélgettünk egy kicsit. Szerencsére Maxinak van egy jó haverja, aki talán meg tudja javítani a gépet, így a dal az alappal együtt nem fog elveszni. Elmeséltem a srácoknak, hogy mit mondott nekem Gregorio. Camila azonnal felhúzta magát, szerinte abszolút igazságtalan amit mondott nekem, Maxi viszont egyetértett vele. Szerinte se kéne kereszteznünk Ludmila útját, mert könnyen bajba kerülhetünk, ahogyan ma is. Talán Maxinak van igaz és tényleg jobba lesz ha nem kötekszünk velük? Végül elköszöntünk egymástól és hazamentünk. Anya és Luca már otthon voltak és épp vacsoráztak.
- Na és milyen volt a mai napod? - kérdezte Juliana vacsora közben.
- Szuper, Maxi írt egy tök klassz dalt, ha elénekeljük Pablo-nak, tuti jó jegyet kapunk rá. - ecseteltem, de anyámnak valami egész más járt a fejében.
- Nem érdekel Maxi dala, én rád gondoltam! - sejtettem, hogy anyát nem fogja meghatni az egyik barátom dala, még ha kicsit nekem is közöm van hozzá, hisz én is énekelni fogom. - Kislányom, keményen kell dolgoznod azon, hogy a legjobb lehess!
- Anya, engem ez egyáltalán nem érdekel! - én azért járok az iskolába, hogy énekeljek, táncoljak és jól érezzem magam a barátaimmal. Számomra nem az a lényeg, hogy a legjobb lehessek. Ez az egyik olyan dolog, amiben nem hasonlítok Ludmilara.
- Kicsim, őszinte leszek veled: Ha nem leszel a legjobb, akkor Ludmila sosem fog leszállni rólad. Amíg be nem bizonyítod neki, hogy jobba vagy nála, addig örökre csak egy kis bogár leszel a szemében!
- Mégis, hogy mondhatsz ilyet? Tudod mit, köszönöm, de elment az étvágyam! - dühösen felálltam a helyemről és felszaladtam a szobámba. Az apámat szidtam már eleget, de azt egy szóval sem mondtam, hogy anyám normálisabb. Juliana nem lehetett profi táncos ahogy akarta, ezért most rám akarja erőltetni az ő álmát, hogy legyek a legjobb. Pedig számomra a zene nem munka, hanem szórakozás. Én azért zenélek, mert szeretem csinálni, nem pedig azért mert mások megkövetelik tőlem. Kár, hogy ezt Juliana sosem látná be. Már épp készültem lefeküdni, mikor megcsörrent a mobilom. Camila volt az.
- Szia Cami, mi történt? - kérdeztem egy kicsit idegesen.
- Minden rendben? A hangod alapján valami nagyon felhúzott.
- Juliana. Az anyám azt akarja, hogy én legyek a legjobb, mert szerinte Ludmila csak így fog leszállni rólam.
- Eddig azt hittem csak apádnak nincs valami rendben a fejével, de úgy tűnik az anyádnak sincs, már bocsi.
- Semmi gond, totál megértelek. Egyébként mit akartál tőlem kérni?
- Tudod, hogy holnap lesz az év eleji történelem dolgozat és meg akartam kérdezni, hogy holnap nem tudnád-e behozni az anyagot?
- Már megint egy szót se tanultál, igaz?
- Tudod, hogy nem az erősségem a tanulás. De ha te cuki leszel és behozod a füzeted, akkor talán ragad rám valami a dolgozat előtt. Megteszed, ugye?
- Persze, ne aggódj. Akkor holnap beszélünk!
- Köszi és imádlak! - azzal bontotta a vonalat. Imádom Camila-t, de néha igazán tanulhatna is, ha már az apja olyan sokat költ a sulira. Végül elalvás előtt írtam még pár sort a naplómba és lefeküdtem aludni.
Másnap, a szokottabbnál korábban ott voltam, hogy odaadhassam Cami-nak a füzetet. Ő pedig villámgyorsan elkezdett tanulni. Én addig Maxival beszélgettem, mivel a barátnőm őt is iderángatta. Remélem Cami tényleg elkezd tanulni, mert ha megbukik akkor annyi a félévi fellépésnek. A suli egyik szabálya ugyanis, ha valaki félévkor megbukik valamelyik tantárgyból, az nem vehet részt a félévi műsorban, ami minden évben igazi különlegességnek számít itt a Stúdióban. Igaz az idei év témáját még nem beszéltük meg, de ha feleannyira jó lesz, mint a tavalyi, akkor garantáltan megérte.
- Barátnőm, remélem felkészültél, mert nélküled borzasztó lesz a félévi műsor, remélem felfogtad!
- A fenébe, teljesen kiment a fejemből. Muszáj jót írjak, különben ugrott a műsor! - sopánkodott Camila. Közben a többiek is megérkeztek és neki is álltunk a dolgozatnak. Látszott, hogy Cami nagyon igyekszik koncentrálni, remélem ez a jegyén is meg fog látszani. Óra után Pablo mindenkit a nagyterembe hívott.
- Srácok, csak szerettem volna elmondani, hogy remélem elkezdtetek már gondolkodni a negyedévi vizsgátok témáján.
- Mi Francescaval és Camilaval már dolgozunk a dolgon. - kezdte Maxi.
- Ahogyan én León Andres és Nata is! - szólt közbe Ludmila. Diego-ra néztem, akit ilyen téren valahogy mindig kiközösítünk. Persze ez nem az ő hibája, egyszerűen csak így alakul. Persze nem mintha nem hinném, hogy ő egyedül is nagyon jól el fog boldogulni.
- Én már megírtam a dalomat Pablo! - mind Diego felé néztünk. Hihetetlen, hogy még csak most kezdődött az év, ő máris elkészült a negyedévi vizsgafeladattal.
- Nyalizós! - köhintett Ludmila. Na persze, ha más csak egy kicsivel is jobb nála, máris jön a hiszti. Ez teljesen rávall.
- Fogd be Ludmila, senki nem kérte a véleményedet! - Ez az én pasim!
- Látja tanár úr, már megint engem bántanak, pedig semmi rosszat nem csináltam!
- Szórakozol? Hiszen tegnap leöntötted gyümölcslével Maxi laptopját és majdnem tönkretetted a dalunkat!
- Van rá bizonyítékod? - teljesen hülyének néz minket? Hiszen mind ott voltunk, mikor ez történt!
- Elég legyen! - emelte fel a hangját Pablo. - Úgy tűnik semmi sem változott a tavalyi évhez képest. Nem értem, miért nem tudjátok félretenni a nézeteltéréseiteket, legalább egy kis időre. Azt hiszem már tudom is, mivel ösztönözhetlek titeket egy kis csapatmunkára. Komponálnotok kell egy dalt. Kérek hozzá koreográfiát, zenét és jelmezeket. Mindenkinek ki kell vennie benne a részét, együtt kell működnötök. Egy hét múlva, pedig előadjátok a dalt az iskola többi diákja előtt!
- Psblo, ugye nem mondod komolyan? Egy hétig ezekkel a szerencsétlenekkel?
- Most az egyszer egyetértek Ludmila-val, ez nem fog menni! - szóltam hozzá én is. Képtelenek leszünk összedolgozni, szóval ez a feladat eleve halálra van ítélve.
- Aki nem teljesíti a feladatot, az nem maradhat a Stúdióban! - Pablo nagyon határozott volt. Az együtt jobbak vagyunk nevet adta a feladatnak, ami szerintem totál röhejes. Együtt még rosszabbak vagyunk, mint külön-külön. Viszont egyikünk sem akar elmenni a suliból, szóval muszáj lesz valahogy megoldanunk a dolgot. A megbeszélés után volt egy énekóránk Angie-vel, illetve egy angol óra is, majd következett a szünet. Persze egyből összefutottunk a tarantula törzzsel. Ludmila szokás szerint leszólta Cami öltözetét, aki ezúttal emósnak öltözött. Mi tagadás tényleg nem előnyös neki a ruha, de mindegy.
- Na jó, ti se akartok velünk dolgozni és mi se veletek ez világos, ugye? - kezdett bele Cami.
- Pontosan, szóval essünk túl rajta mihamarabb, aztán felejtsük el egymást!
- Ugyan már srácok, ez lehetne a tökéletes alkalom, hogy végre abbahagyjuk a vitákat, nem? - mind Maxira néztünk. Ennél hülyébb ötlete, még sosem volt.
- Na jó, mivel az alapunk elúszott, hála nektek, így mi lenne ha másképp csinálnánk a dolgokat? - ránéztem a srácokra, akik vették a lapot. Elkezdtük énekelni az Algo Suena en Mi-t, miközben a többi srác, akik épp a közelben voltak tapsoltak és a lábukkal adták nekünk a ritmust. Na erre varrjon gombot Ludmila, ha tud. A rögtönzött előadás után, León meglepő kijelentést tett.
- Ez egész jó volt. Persze a szöveget ki kell pótolni és valamit kezdeni kell az alappal, is, de talán együtt menni fog valahogy!
- León, neked elment az eszed? Hogy gondolhatod, hogy ezekkel majd jobb lesz? Mindegy, én ehhez túl fáradt vagyok! Ludmila lelép! - azzal a csorda fogta magát és lelépett. Mivel a szünet még javában tartott, Diego-val elmentünk a bárba, hogy vegyünk magunknak egy turmixot. Szerencsére Luca ezúttal megkímélt minket a megjegyzéseivel, így nyugodtan tudtam beszélgetni a pasimmal. Diego elmesélte, hogy tegnap Maggie is hozzájuk költözött. Ő Gregorio barátnője, plusz Ludmiláék ház vezetőnője. Szegény lány, egyáltalán nem irigylem. Maggie egyébként nagyon jó fej. Be nem áll a szája és divatbolond is, egyfolytában a magassarkú cipőiről beszél, meg Gregorio-ról panaszkodik nekünk. Egyébként Diego azt is mondta, hogy szerinte túl gyors ez az egész, hisz csak nem rég lettek egy pár, de én megnyugtattam, hogy az apja már felnőtt és el tudja dönteni, mit akar vagy mit nem. Végül valamennyire sikerült megnyugtatom és visszamentünk a Stúdióba. Maxi és Cami nagyon bújták a laptopot, ezért mi is odamentünk hozzájuk.
- Hé, mit néztek ennyire?
- Azt hiszem van itt valami, amivel visszavághatunk a tarantula királynőnek! - Cami mutatott egy videó felvételt, amin Ludmila azt ecseteli Naty-nak, hogy elege van Leónból és csak egy púp a hátán. Mi tagadás, tényleg tökéletes visszavágó lehetne ez.
- Csajok, mielőtt bármire is gondoltok, ne feledjétek megígértük Pablo-nak, hogy nem lesz több vita! - szólalt meg Diego, mire megforgattam a szemem.
- Édesem, te inkább ne mondj semmit! Ez a mi harcunk, te legfeljebb külső szemlélő vagy, veled ugyanis furcsa mód semmi baja Ludmilának!
- Én nem miatta aggódom, hanem miattad! Nem emlékszel arra, amit az anyád mondott?
- Igen, de nem érdekel! - erre megnyomtam a gépen a feltöltés gombot és már ment is szépen fel a gépre. - Hoppá! - tettem a szám elé a kezem, mintha teljesen véletlenül nyomtam volna meg a gombot.
- Nekünk végünk van! - jelentette ki Maxi, nekem viszont csak az járt a fejemben, hogy végre megkapják azt, ami jár nekik, mert ahogy a mondás tartja: Kölcsön kenyér visszajár!
- Mégis mi a fene folyik itt? - hallottuk meg Gregorio hangját, mire mind lemerevedtünk.
- Tanár úr, nézze meg mit csináltak ezek a félkegyelműek! - hisztizett Ludmila és a hajára mutogatott.
- Ez nem igaz! Hiszen te kezdted azzal, hogy tönkre tetted Maxi laptopját! - próbáltam védeni magamat. Igazából fogadni mertem volna, hogy Gregorio Ludmiláék pártját fogja majd, elvégre ők ketten nagyon sokban hasonlítanak, azzal a szőke démonnal.
- Nem érdekel ki kezdte! Egyikőjük sem engedheti meg magának az ilyen viselkedést! Ez egyszer elnézem, de ha még egy ilyen előfordul, garantálom mindenki repül innen! Most pedig tűnés! - végül mindenki pufogva elment, de Gregorio még visszaszólt. - Francesca, maga itt marad! - remek, nekem annyi az tuti. Próbáltam felkészülni arra, ami rám fog várni.
- Mennyi időm maradt elbúcsúzni a többiektől?
- Mégis miről beszélsz?
- Hiszen ki akar rúgni nem? Máskülönben miért hívott volna vissza?
- Nézd, én kedvellek téged épp ezért adok egy tanácsot. Ne légy olyan, mint Ludmila!
- Hiszen én nem is vagyok olyan! - ezt kikérem magamnak. Semmiben sem hasonlítok arra a tarantulára.
- Az előbbi viselkedésed nem ezt tanúsítja. A fiam miatt prioritást élvezel nálam, de nem akarom, hogy ez a jelenet még egyszer megtörténne, világos?
- Igen, persze. Akkor elmehetek?
- Csak még valami. Nagyon jól ismerem Ludmilát, szóval azt ajánlom ne kerülj az útjába, mert ő bárkin átgázol, akin csak akar! - erre már inkább nem válaszoltam és inkább én is elhagytam a nagytermet. Tudom, hogy valahol igaza van, mégse hagyhatom, hogy örökké szemétkedjen velünk. A srácok már kint vártak engem.
- Mit akart az apám? - karolt át Diego.
- Semmi különöset, ne aggódj. Csak azt kérte, ne viselkedjek így többet. Ne aggódj, semmi komoly nem történt!
- Biztos?
- Nem bízol bennem?
- Srácok, nem akarunk beleszólni, de mi is itt vagyunk! - mutatott Cami magára és Maxira, mire abbahagytuk a beszélgetést.
- Na jó Diego, elrabolhatjuk egy kicsit Frant? Szükségünk lenne rá!
- Persze, nekem úgyis beszélnem kell még az apámmal! - nyomott egy puszit a homlokomra és visszament a nagyterembe. Reméltem, hogy nem fognak megint veszekedni, mert olyankor Diego mindig feszült lesz.
- Nahát, hogy Diego milyen édes. Nekem mikor lesz ilyen pasim? - sóhajtott Camila, mire elmosolyodtam.
- Hát, talán mégis akadhat valaki! - Maxira néztem, mire Cami szemei majd kiestek a helyéről.
- Hogy ő? Nem, nem és nem! Mi ketten már pólyás korunk óta barátok vagyunk, igaz Maxi?
- Persze, nem is értem miért én jutottam először az eszedbe Francesca? - végül annyiban hagytuk a dolgot. Bár én nem bántam volna, ha ők ketten összejönnek, hiszen szerintem nagyon is passzolnak egymáshoz. Mielőtt hazamentünk volna, még beszélgettünk egy kicsit. Szerencsére Maxinak van egy jó haverja, aki talán meg tudja javítani a gépet, így a dal az alappal együtt nem fog elveszni. Elmeséltem a srácoknak, hogy mit mondott nekem Gregorio. Camila azonnal felhúzta magát, szerinte abszolút igazságtalan amit mondott nekem, Maxi viszont egyetértett vele. Szerinte se kéne kereszteznünk Ludmila útját, mert könnyen bajba kerülhetünk, ahogyan ma is. Talán Maxinak van igaz és tényleg jobba lesz ha nem kötekszünk velük? Végül elköszöntünk egymástól és hazamentünk. Anya és Luca már otthon voltak és épp vacsoráztak.
- Na és milyen volt a mai napod? - kérdezte Juliana vacsora közben.
- Szuper, Maxi írt egy tök klassz dalt, ha elénekeljük Pablo-nak, tuti jó jegyet kapunk rá. - ecseteltem, de anyámnak valami egész más járt a fejében.
- Nem érdekel Maxi dala, én rád gondoltam! - sejtettem, hogy anyát nem fogja meghatni az egyik barátom dala, még ha kicsit nekem is közöm van hozzá, hisz én is énekelni fogom. - Kislányom, keményen kell dolgoznod azon, hogy a legjobb lehess!
- Anya, engem ez egyáltalán nem érdekel! - én azért járok az iskolába, hogy énekeljek, táncoljak és jól érezzem magam a barátaimmal. Számomra nem az a lényeg, hogy a legjobb lehessek. Ez az egyik olyan dolog, amiben nem hasonlítok Ludmilara.
- Kicsim, őszinte leszek veled: Ha nem leszel a legjobb, akkor Ludmila sosem fog leszállni rólad. Amíg be nem bizonyítod neki, hogy jobba vagy nála, addig örökre csak egy kis bogár leszel a szemében!
- Mégis, hogy mondhatsz ilyet? Tudod mit, köszönöm, de elment az étvágyam! - dühösen felálltam a helyemről és felszaladtam a szobámba. Az apámat szidtam már eleget, de azt egy szóval sem mondtam, hogy anyám normálisabb. Juliana nem lehetett profi táncos ahogy akarta, ezért most rám akarja erőltetni az ő álmát, hogy legyek a legjobb. Pedig számomra a zene nem munka, hanem szórakozás. Én azért zenélek, mert szeretem csinálni, nem pedig azért mert mások megkövetelik tőlem. Kár, hogy ezt Juliana sosem látná be. Már épp készültem lefeküdni, mikor megcsörrent a mobilom. Camila volt az.
- Szia Cami, mi történt? - kérdeztem egy kicsit idegesen.
- Minden rendben? A hangod alapján valami nagyon felhúzott.
- Juliana. Az anyám azt akarja, hogy én legyek a legjobb, mert szerinte Ludmila csak így fog leszállni rólam.
- Eddig azt hittem csak apádnak nincs valami rendben a fejével, de úgy tűnik az anyádnak sincs, már bocsi.
- Semmi gond, totál megértelek. Egyébként mit akartál tőlem kérni?
- Tudod, hogy holnap lesz az év eleji történelem dolgozat és meg akartam kérdezni, hogy holnap nem tudnád-e behozni az anyagot?
- Már megint egy szót se tanultál, igaz?
- Tudod, hogy nem az erősségem a tanulás. De ha te cuki leszel és behozod a füzeted, akkor talán ragad rám valami a dolgozat előtt. Megteszed, ugye?
- Persze, ne aggódj. Akkor holnap beszélünk!
- Köszi és imádlak! - azzal bontotta a vonalat. Imádom Camila-t, de néha igazán tanulhatna is, ha már az apja olyan sokat költ a sulira. Végül elalvás előtt írtam még pár sort a naplómba és lefeküdtem aludni.
Másnap, a szokottabbnál korábban ott voltam, hogy odaadhassam Cami-nak a füzetet. Ő pedig villámgyorsan elkezdett tanulni. Én addig Maxival beszélgettem, mivel a barátnőm őt is iderángatta. Remélem Cami tényleg elkezd tanulni, mert ha megbukik akkor annyi a félévi fellépésnek. A suli egyik szabálya ugyanis, ha valaki félévkor megbukik valamelyik tantárgyból, az nem vehet részt a félévi műsorban, ami minden évben igazi különlegességnek számít itt a Stúdióban. Igaz az idei év témáját még nem beszéltük meg, de ha feleannyira jó lesz, mint a tavalyi, akkor garantáltan megérte.
- Barátnőm, remélem felkészültél, mert nélküled borzasztó lesz a félévi műsor, remélem felfogtad!
- A fenébe, teljesen kiment a fejemből. Muszáj jót írjak, különben ugrott a műsor! - sopánkodott Camila. Közben a többiek is megérkeztek és neki is álltunk a dolgozatnak. Látszott, hogy Cami nagyon igyekszik koncentrálni, remélem ez a jegyén is meg fog látszani. Óra után Pablo mindenkit a nagyterembe hívott.
- Srácok, csak szerettem volna elmondani, hogy remélem elkezdtetek már gondolkodni a negyedévi vizsgátok témáján.
- Mi Francescaval és Camilaval már dolgozunk a dolgon. - kezdte Maxi.
- Ahogyan én León Andres és Nata is! - szólt közbe Ludmila. Diego-ra néztem, akit ilyen téren valahogy mindig kiközösítünk. Persze ez nem az ő hibája, egyszerűen csak így alakul. Persze nem mintha nem hinném, hogy ő egyedül is nagyon jól el fog boldogulni.
- Én már megírtam a dalomat Pablo! - mind Diego felé néztünk. Hihetetlen, hogy még csak most kezdődött az év, ő máris elkészült a negyedévi vizsgafeladattal.
- Nyalizós! - köhintett Ludmila. Na persze, ha más csak egy kicsivel is jobb nála, máris jön a hiszti. Ez teljesen rávall.
- Fogd be Ludmila, senki nem kérte a véleményedet! - Ez az én pasim!
- Látja tanár úr, már megint engem bántanak, pedig semmi rosszat nem csináltam!
- Szórakozol? Hiszen tegnap leöntötted gyümölcslével Maxi laptopját és majdnem tönkretetted a dalunkat!
- Van rá bizonyítékod? - teljesen hülyének néz minket? Hiszen mind ott voltunk, mikor ez történt!
- Elég legyen! - emelte fel a hangját Pablo. - Úgy tűnik semmi sem változott a tavalyi évhez képest. Nem értem, miért nem tudjátok félretenni a nézeteltéréseiteket, legalább egy kis időre. Azt hiszem már tudom is, mivel ösztönözhetlek titeket egy kis csapatmunkára. Komponálnotok kell egy dalt. Kérek hozzá koreográfiát, zenét és jelmezeket. Mindenkinek ki kell vennie benne a részét, együtt kell működnötök. Egy hét múlva, pedig előadjátok a dalt az iskola többi diákja előtt!
- Psblo, ugye nem mondod komolyan? Egy hétig ezekkel a szerencsétlenekkel?
- Most az egyszer egyetértek Ludmila-val, ez nem fog menni! - szóltam hozzá én is. Képtelenek leszünk összedolgozni, szóval ez a feladat eleve halálra van ítélve.
- Aki nem teljesíti a feladatot, az nem maradhat a Stúdióban! - Pablo nagyon határozott volt. Az együtt jobbak vagyunk nevet adta a feladatnak, ami szerintem totál röhejes. Együtt még rosszabbak vagyunk, mint külön-külön. Viszont egyikünk sem akar elmenni a suliból, szóval muszáj lesz valahogy megoldanunk a dolgot. A megbeszélés után volt egy énekóránk Angie-vel, illetve egy angol óra is, majd következett a szünet. Persze egyből összefutottunk a tarantula törzzsel. Ludmila szokás szerint leszólta Cami öltözetét, aki ezúttal emósnak öltözött. Mi tagadás tényleg nem előnyös neki a ruha, de mindegy.
- Na jó, ti se akartok velünk dolgozni és mi se veletek ez világos, ugye? - kezdett bele Cami.
- Pontosan, szóval essünk túl rajta mihamarabb, aztán felejtsük el egymást!
- Ugyan már srácok, ez lehetne a tökéletes alkalom, hogy végre abbahagyjuk a vitákat, nem? - mind Maxira néztünk. Ennél hülyébb ötlete, még sosem volt.
- Na jó, mivel az alapunk elúszott, hála nektek, így mi lenne ha másképp csinálnánk a dolgokat? - ránéztem a srácokra, akik vették a lapot. Elkezdtük énekelni az Algo Suena en Mi-t, miközben a többi srác, akik épp a közelben voltak tapsoltak és a lábukkal adták nekünk a ritmust. Na erre varrjon gombot Ludmila, ha tud. A rögtönzött előadás után, León meglepő kijelentést tett.
- Ez egész jó volt. Persze a szöveget ki kell pótolni és valamit kezdeni kell az alappal, is, de talán együtt menni fog valahogy!
- León, neked elment az eszed? Hogy gondolhatod, hogy ezekkel majd jobb lesz? Mindegy, én ehhez túl fáradt vagyok! Ludmila lelép! - azzal a csorda fogta magát és lelépett. Mivel a szünet még javában tartott, Diego-val elmentünk a bárba, hogy vegyünk magunknak egy turmixot. Szerencsére Luca ezúttal megkímélt minket a megjegyzéseivel, így nyugodtan tudtam beszélgetni a pasimmal. Diego elmesélte, hogy tegnap Maggie is hozzájuk költözött. Ő Gregorio barátnője, plusz Ludmiláék ház vezetőnője. Szegény lány, egyáltalán nem irigylem. Maggie egyébként nagyon jó fej. Be nem áll a szája és divatbolond is, egyfolytában a magassarkú cipőiről beszél, meg Gregorio-ról panaszkodik nekünk. Egyébként Diego azt is mondta, hogy szerinte túl gyors ez az egész, hisz csak nem rég lettek egy pár, de én megnyugtattam, hogy az apja már felnőtt és el tudja dönteni, mit akar vagy mit nem. Végül valamennyire sikerült megnyugtatom és visszamentünk a Stúdióba. Maxi és Cami nagyon bújták a laptopot, ezért mi is odamentünk hozzájuk.
- Hé, mit néztek ennyire?
- Azt hiszem van itt valami, amivel visszavághatunk a tarantula királynőnek! - Cami mutatott egy videó felvételt, amin Ludmila azt ecseteli Naty-nak, hogy elege van Leónból és csak egy púp a hátán. Mi tagadás, tényleg tökéletes visszavágó lehetne ez.
- Csajok, mielőtt bármire is gondoltok, ne feledjétek megígértük Pablo-nak, hogy nem lesz több vita! - szólalt meg Diego, mire megforgattam a szemem.
- Édesem, te inkább ne mondj semmit! Ez a mi harcunk, te legfeljebb külső szemlélő vagy, veled ugyanis furcsa mód semmi baja Ludmilának!
- Én nem miatta aggódom, hanem miattad! Nem emlékszel arra, amit az anyád mondott?
- Igen, de nem érdekel! - erre megnyomtam a gépen a feltöltés gombot és már ment is szépen fel a gépre. - Hoppá! - tettem a szám elé a kezem, mintha teljesen véletlenül nyomtam volna meg a gombot.
- Nekünk végünk van! - jelentette ki Maxi, nekem viszont csak az járt a fejemben, hogy végre megkapják azt, ami jár nekik, mert ahogy a mondás tartja: Kölcsön kenyér visszajár!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése